A sebességnövelés legalapvetőbb perspektívájából számot vetve - a térben és időben történő haladást segítő bármely eszközt figyelmen kívül hagyva - az ember képes a lábai segítségével lépni, gyalogolni, futni, ugrani, vagy a játékos mozgástartományon belül, például indián szökdelni is. A corpus humánum biológiai felépítése eleve azzal a bioszférában ugyan kivételesnek nem nevezhető adottsággal rendelkezik, mely alkalmassá teszi önmaga saját tömegének mozgatására, haladási tempójának fokozására. Ez a fajta kódolt képesség ugyanígy megtalálható az állatvilágban, vagy épp sejtszinten is, de akár a meteoritok szabadon közlekedő vagy a bolygók kötöttpályás mozgását is szemügyre vehetnénk, melyből már a tudomány történelme során leszűrtük azt a konklúziót, hogy minden áramlásban van az élővilág evolúcióján innen és túl. A testek egymáshoz mért sebességdifferenciálja nélkül nem létezhetne élet a Földön, a sebesség a létezés motorja, így például egy kolibri akár 200 csapást is tud szárnyaival végezni, egy másodpercen belül, ezáltal képes a levegőben egyhelyben lebegni, mely a táplálékaként szolgáló nektár megszerzéséhez szükséges. Egy gepárd úgy tudja elejteni zsákmányát, hogy gyorsabb például a gazellánál.
Az ember azonban nem elégedett meg annyival, mint egy vadászni induló állat, hogy a természet ritmusához igazodva, a megáldott mozgási képessége révén táplálékot szerezzen magának. Kivel versenyzett? Amennyiben a Földön élő egyedeket a maximális sebességük, és az ez idő alatt, általuk megtett km-ek száma alapján rangsorolni tudnánk, akkor vajon az ember hányadik helyen helyezkedne el? A csigát biztosan megelőzné. Ugyanakkor az idők során, intelligenciaszintjének fejlődésével koherens módon megtanult „csalni”, nem nyugodott bele saját maximális sebességének és teherbírásának kapacitásába, ezért a bolygó számos pontját úgy kötötte össze találmányaival, akár a szervezetben futó, kb. 95 000 kilométer hosszúságú érhálózat, amelyben a véredények szintén azt a célt szolgálják, akár a közlekedés hajnalán a vasúti sínek, hogy az anyaggal együtt információ áramoljon, s mindez keringésben maradjon. Ám az ember nem csupán szükségből utazott, hanem a kereskedelmi tevékenységen túl, az élményszerzés minél hamarabbi eléréséért is. A természetes folyamatok törekvéseivel ellentétben, az emberiség a sebesség lehetőségeibe beleszeretve mégsem épített, hanem inkább rombolt. Nézőpont kérdése, mert míg a szerves vegyületek képesek természetes úton lebomlani, addig ez például a paleotechnikai eszközöknek nem ismérve. Wolfgang Schivelbusch vasúti monográfiájában introspektív módon érzékelteti, és tárja fel számos forrásanyag segítségével a humánum belső félelmét a gépegyüttesekkel szemben, melynek látványa beékelődött a természet és az ember közé. Lehet, hogy nem volt alaptalan ez a félelem?
S, vajon hogyan jött létre a mi naturális világunk? Erről ma is számos vita zajlik. A felvetett teremtéskérdés egyik központi problémája a genetikai kódok informatikai természete. Egyes tudósok feltételezése szerint léteznie kellett egy szellemi forrásnak, mely „megtervezte” például az emberi test DNS alapú vázát. „A híres ausztrál biológus, Michael Denton megállapítja: „A szkeptikusok számára az a feltételezés, hogy a magasabb rendű organizmusok genetikai programja egyszerűen egy véletlen folyamat eredményeképpen jött létre, teljesen ellentmond az értelmes gondolkodásnak. Ez a program ugyanis mintegy 1000 millió bit információt tartalmaz, amely megfelel egy kisebb fajta, ezer kötetes könyvtár könyveiben található betűk számának valamint kódolt formában rögzíti a sok milliárd sejt fejlődését, növekedését, szerveződését és felügyeletét, amely által azok komplex organizmussá fejlődnek.
Mégis a darwinisták szerint ez a „gyár” sok hasonlóságot mutat a mai technológiával, beleértve a mesterséges nyelveket és azok dekódoló rendszereit, az információ tárolásához és visszakereséséhez szükséges memóriabankokat, az alkatrészek és összetevők automatikus összeszerelését szabályozó elegáns vezérlőrendszereket, a minőségbiztosításban használt hibabiztos és hibajavító eszközöket, valamint az előregyártás és a részegységekből történő összeszerelés elvét alkalmazó folyamatokat.
Az evolucionisták mégis azt kérik tőlünk, hogy higgyük el: az első élő sejteket, amelyek sokkal bonyolultabbak voltak, mint az ember által épített bármely gép, és példátlanok az élettelen világban, nem tervezte meg senki, hanem merő véletlen folytán jöttek létre a megfelelő molekulák spontán keveredésével az őslevesben.” (1) A hetek című lap folyóiratának egyik cikke, melyből ez az idézett részlet származik, ugyan nem tüntet fel egyetlen forrást sem, ahol fellelhetőek ezek a gondolatok - ám utánuk lehet keresni -, viszont annál érdekesebb összefüggést mutat a között a hipotézis között, hogy az emberen belül létrejött üzemrendszer megkonstruálódik a minket körülölelő világban, és a sebesség mesterséges megformálásában. Mintha a belső működési tervrajzunk jelentené a mintát, a tudattalan gondolati forrást az általunk teremtett anyagvilág, a medializáltság fejlődéstörténetében. Napjaink informatikai rendszerei úgy irányítják életünket, beleértve a közlekedésinfrastruktúrát is, mint az emberi agy testének biológiai funkcióit. Ha körbenézünk egy pályaudvaron, tudjuk, hogy ki alkotta meg azokat a tárgyakat, amiket látunk, de az ember, aki képes ezeket létrehozni, nem tudja biztosan, hogy ő maga a véletlen műve-e, vagy egy olyan genetikai programé, amit szintén megtervezett egy szellemi forrás.
Mindenesetre, amíg a pontosan bizonyítható igazság nem születik meg, addig is tovább csodálhatjuk testünk működését, vagy épp megtehetjük, hogy párhuzamot vonunk közte és Wolfgang Schivelbusch: A vasúti utazás története. A tér és az idő iparosodása a 19. században című könyvében ismertetett információk között.
A könyvben ugyanis az eddig referáltakhoz hasonló vonatkoztatású gondolatmenet kerül elő, mely Max Maria Von Webertől eredeztethető: a vasút biztonságos üzemeltetéséhez szükséges telegráfról megtudhatjuk, hogy a vasút mint gépi együttes szerves része lesz, mely nélkül olyan lenne az utazás, mint az emberi szervezet idegrendszer nélkül.
Ám a könyvnek nem ez az egyetlen metaforája hozható kapcsolatba a síneken közlekedő járművel és az emberi testtel. Az író megismerteti olvasóival, hogy az utas idegrendszerét, fizikumát, pszichéjét miképpen veszi igénybe az utazás. Olyan Freud-i részletekbe megy bele, melyre a könyvet kinyitó egyén nagy valószínűséggel nem is számít.
Schivelbusch művében, a tizenkét fejezeten át tartó gazdaság-, kultúr- és társadalomtörténeti elemeket érdekfeszítően házasította össze a vasúti utazás okozta tér- és időérzékelés gyökeres változásaival. A fentebb említett távíró szerepét azonban, egy a vasút történetét szintén referáló másik könyv, A. Briggs & P. Burke némiképp részletesebben tárgyalja: A média társadalomtörténete Gutenbergtől az internetig; A folyamatok és sémák elnevezésű fejezetében. Aprólékosan taglalják, hogy a távíró milyen fejlődésen ment keresztül, és milyen mértékben gyorsította fel az információ terjedését a világ számos pontja között. Legalább olyan jelentőséggel bírt, mint korunk számára az internet.
Schivelbusch több korszakot felölelő, papírra nyomtatott munkája során, számos hivatkozást felhasználva, realisztikus panorámaképet fest arról, hogy a közlekedés eotechnikai szakaszától elindulva, a mindent átható modernitás folyamán hogyan távolodunk el a szerves világtól, miközben a lóról átszállunk a vasúti kocsiba, és a célállomásig megérkezünk. Az 1800-as évek utasaira nagy valószínűséggel olyan hatással lehetett ez a változás, mint napjaink nyugdíjas korosztályára az elektronikus vagy gépi zene. Az olvasmány hitelesen tükrözi vissza a gépiesedő korszak hangulatát, és az individuum természetes világtól való elszeparálódásának aggályait. Schivelbusch körültekintő művében Anglia, Franciaország és Amerika is górcső alá kerül, de ez utóbbi kontinest már Európával is összehasonlítja.
Briggs & P. Burke korábban megnevezett könyvének: A gőztől az elektromosságig című fejezetében, Schivelbusch munkájával ellentétben, itt az elektromos áram is kifejezett figyelmet kapott, valamint ennek az írásnak nem a félelmet tükröző, hanem leginkább a természet meghódításának diadalittas hangulatát érzékelhetjük. Továbbá Briggsék a közlekedés fejlődését a háború perspektívájából is szemügyre veszik, mely az innováció motivációs eszközeként hat. A két könyvben azonos módon megtalálhatóak az irodalmi versrészletek, amik megint csak segítik vizualizálni a változás szelének érzésvilágát. A szépirodalmi művek elterjedését szintén említi mindkét mű, azonban Schivelbusch részletesebben ismerteti ennek okait, és mélyrehatóbb viszonyt mutat be az olvasás és az utazás kapcsolatában. Élethű képet fest az európai vasúti kocsik ülésrendje miatti személyközi interakciók megváltozásáról: a polgári utazó inkább elmélyülten olvas, mint beszélget, így a sebesség eszközén se nem kommunikál, se nem érzékeli a tájat a maga szépségében, hanem inkább intellektuális tevékenységet választ. Ez azért is különösen érdekes, mert egy nemrégiben megjelent kiadásban, Nicolas Carr: Hogyan változtatja meg agyunkat az internet? - A sekélyesek kora elnevezésű könyvében, mint ahogy a címe is mutatja, a világháló egy következő állomást vázol az érzékeléseink, és szokásaink módosulásáról. Ez a mű olvasmányos módon végigvezet a barlangrajzoktól kezdve, Gutenbergen át az internet korszakáig, ám ez utóbbihoz érkezvén, az emberi agyra kifejtett hatásokat is alaposan vizsgálja. Megállapítása szerint, az elmélyült olvasás felszínessé válik az egyre gyorsabb információcserének köszönhetően, valamint az internet nyújtotta inger - és tudásgazdagság hatására. A gondolkodási folyamatok megváltoznak, ezért az információszerzést is minél rövidebb idő alatt akarjuk letudni, mindezek rezignálttá teszik koncentrálóképességünket is. Olyanok ezek a sorok, mintha Schivelbusch értekezését olvasnánk a síneken száguldó kocsik idegrendszerre gyakorolt hatásáról, azzal az apró különbséggel, hogy az utas ekkor még képes az elmélyült olvasásra.
A recenzió alá vetett Schivelbusch-i monográfia tanulmányozása közben, a könyv oldalain hullámvasutazva, a váltakozó betűméretben túlcsorduló információhalmaz logikusan felépített strukturáltsága nyomán, olyan igazán értékes és gondolatébresztő kincsekre lelhetünk, mint például a következő megfogalmazás:
„Nem utazók már ők, hanem - John Ruskin szavával élve - emberi csomagok, amelyek a vasút segítségével az átszelt tértől érintetlenül magukat küldik rendeltetési helyükre, ahova úgy érkeznek meg, ahogy elhagyták Párizst.” (2)
Az ehhez hasonló, eredeti gondolatok további feltérképezése céljából is érdemes ezt a könyvet kezünkbe venni.
Schivelbusch kötete tartalmának feldolgozása közben felvetődhet több kérdés. Az egyre gyorsabban haladó ember vajon hol fog megállni, és vajon mi motiválja, hogy egyre gyorsabb legyen? A saját testében rejlő, biológiailag kódolt képessége? A türelmetlensége? A vágyai? Az adrenalin függősége? A telhetetlensége? A globális piaci verseny?
Napjainkban talán túlságosan gyorsan szeretnénk a saját magunk „termelte” idő korlátait legyőzni. Méghozzá azt az életünket mesterségesen kívülről irányító időt, ami kezdetben a testünkön belül dobogott, s dobog most is, de ez leegyszerűsítve a teljesítmény univerzumában már csak annyit jelent, hogy még élünk. Az ember ugyanis az óraszerkezetet megelőzően, a pulzusa segítségével próbálta az időt mérni, így a két szívdobbanás között eltelt időtartamot örökítette meg a másodperc alapú időegységben. Nevezhetjük ezt a természet ritmusának, ami szintén átértékelődött a sebesség hálójában, avagy csapdájában. A könyvben fény derül a helyi idők különbözőségére, és az ebből adódó vasúti menetrend problematikájára is. E végett megszületik a mesterségesen egységesített idő vagy inkább életünk „ipari” ideje, az ipari módon kitermelt sebesség függvényében, amiben kihívást jelent egy tájat élvező utasnak, s nem egy sebességbe zárt elmének maradni.
Bátorligeti Zsuzsanna
(2015.)
Felhasznált irodalom
Schievelbusch: A vasúti utazás története. A tér és az idő iparosodása a 19. században. Napvilág, 2008.
Briggs & P. Burke: A média társadalomtörténete Gutenbergtől az internetig. Napvilág, 2004. („A gőztől az elektromosságig”,105–118. és „Folyamatok és sémák”, 119–180.)
http://natgeotv.com/hu/life-of-hummingbirds/tudta-on
Nicolas Carr: Hogyan változtatja meg agyunkat az internet? - A sekélyesek kora
(1) Hetek: Az életre szökellő víz; 2015.10.02. http://www.hetek.hu/hit_es_ertekek/201510/eletre_szokello_viz
(2) Schievelbusch: A vasúti utazás története. A tér és az idő iparosodása a 19. században. Napvilág, 2008.